Sokan alábecsülik, pedig a weboldalak köszönő oldalai igazi aranybányák. Gondolj csak bele, amikor valaki konvertál a weboldaladon - legyen az ajánlatkérés, vásárlás, feliratkozás vagy letöltés - egy köszönő oldallal üzenheted meg nekik, hogy mennyire értékeled az érdeklődésüket. De ezekben az oldalakban sokkal több lehetőség van, mint puszta udvariasság.
Ha nagyon az alapokat akarjuk nézni, akkor a köszönő oldalaknak két fő funkciója van:
Visszaigazolás
Az adott konverziót meg kell köszönnünk, hiszen azt jelenti, hogy a felhasználóból vásárló, érdeklődő, vagy feliratkozó lett, így pedig máris kaptunk tőle valamit. Ezen felül így tudjuk megerősíteni, hogy sikeres volt az akció, amit végre szeretett volna hajtani.
Mérés
A köszönő oldalak másik alap funkciója a mérés. Sokan csak a kapcsolatfelvétel, vagy a vásárlás gombjára való kattintást szokták mérni, de ez még nem minden esetben jelenti azt, hogy sikeresen volt a konverzió, hiszen nem tudjuk, hogy a rendszerünkön valóban sikeresen végig ment-e a folyamat. A legtöbb esetben viszont, ha a felhasználó eljutott a köszönő oldalra, akkor elmondhatjuk, hogy a tervezett folyamat végére ért.
Eddig gondolom nem mondtam túl sok újat, szóval nézzük is sorban, hogy milyen pontokat érdemes átgondolnod!
1. Személyes köszönetnyilvánítás
Egy köszönő oldal elsődleges célja, hogy megköszönje az ügyfelek akcióját, legyen szó ajánlatkérésről, visszajelzésről, vásárlásról, feliratkozásról vagy csak egy letöltésről. A személyes hangvételű köszönő üzenetekkel nem csak a jó ügyfélkapcsolatok alapjait helyezhetjük le, hanem lehetőséget teremtünk az ügyfél újbóli megszólítására és elköteleződésének növelésére.
Sok lehetőséged van arra, hogy kicsit személyesebben szólítsd meg a felhasználót. Ajánlatkérésnél, vagy vásárlásnál például megadják a nevüket, amit te rövid ideig elmenthetsz, és így személyesen tudod őket megszólítani.
2. Exkluzív tartalmak és ajánlatok
Használd a köszönő oldalt arra, hogy exkluzív tartalmakat vagy különleges ajánlatokat tegyél elérhetővé. Például egy 'Csak neked' címke alatt kínálhatsz kedvezményes kupont, vagy egy exkluzív e-bookot, amely további értéket nyújt az ügyfél számára.
Az ilyen exkluzív ajánlatok, mint például az egyedi kedvezménykódok vagy a limitált ideig elérhető e-bookok, nem csupán az értékesítést serkentik, hanem az ügyfél élményt is gazdagítják.
3. Social media megosztás és követés ösztönzése
A köszönő oldal tökéletes hely arra, hogy ösztönözd az ügyfeleket a közösségi médiában történő megosztásra vagy követésre. Ez nem csak a közösségi jelenlétedet erősíti, hanem az ügyfelekkel való kapcsolatot is mélyíti.
A felhasználók közösségi média aktivitása döntő jelentőséggel bírhat egy vállalkozás online láthatósága és elérhetősége szempontjából. A köszönő oldalak remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy az ügyfeleket a közösségi média felületeken való követésre és a tartalmak megosztására ösztönözzük. Ezzel nem csak a márkaismeret növekszik, hanem a social media jelenlét is, ami az online marketing stratégiák alapvető eleme. Természetesen a megosztásra való ösztönzésnek relevánsnak és értékteremtőnek kell lennie, hogy az ügyfelek szívesen vegyenek részt ebben a folyamatban.
Erre jó módszer lehet, ha arra buzdítod a felhasználót, hogy kövessen be, majd lépjen be a zárt csoportodba, ahol rendszeresen osztasz meg olyan exkluzív ajánlatokat, amit senki más nem láthat.
4. Interaktív elemek bevezetése
Mi lenne, ha a köszönő oldalad interaktívabbá válna? Tegyél fel egy rövid, szórakoztató kvízt, ami kapcsolódik a vásárláshoz vagy a letöltött anyaghoz. Ez nem csak szórakoztató, de azt is megmutatja, hogy milyen magas minőséget képviselsz, hogy még erre is ekkora hangsúlyt fektetsz.
5. Visszajelzés és felmérés
A köszönő oldal egy tökéletes lehetőség arra, hogy visszajelzést kérj az ügyfelektől. Egy rövid, de lényegretörő kérdőívvel nem csak fontos információkat gyűjthetsz, hanem azt is kommunikálhatod, hogy érdekel az ügyfeleid véleménye.
Plusz trükk, ha kellően pozitívan értékel, automatikusan kérhetsz tőle Google vagy Facebook értékelést is 😉
6. Mások visszajelzései
Használd a köszönő oldalt arra, hogy megmutasd, más ügyfelek hogyan profitáltak már a termékedből vagy szolgáltatásodból. Rövid ügyfélvélemények, esettanulmányok vagy sikertörténetek hozzáadása növelheti a bizalmat és a hitelességet. Arról nem beszélve, hogy ha már ekkor biztosítod a felhasználót arról, hogy jól döntött, akkor a későbbiekben is szívesen fog gondolni rád, hiszen egy pozitív cselekvést fog kötni a márkádhoz.
7. Upsell ajánlatok
Az upsell, vagyis a keresztértékesítés egy kiváló lehetőség arra, hogy növeljük az ügyfelek által költött összeget, miközben további értéket nyújtunk számukra. A köszönő oldal ideális helyszín az upsell ajánlatok bemutatására, hiszen itt az ügyfelek már bizalmat szavaztak a vállalkozásnak. Kínálhatunk nekik továbbfejlesztett termékeket, kiegészítő szolgáltatásokat vagy csomagajánlatokat, amelyek még inkább megfelelnek az igényeiknek és a vásárlási preferenciáiknak.
8. Továbbajánlás
A köszönő oldalak tökéletes pontok a továbbajánlás ösztönzésére. A továbbajánlások és más hasonló kezdeményezések nem csak az új ügyfelek megszerzését segítik elő, hanem a már meglévő ügyfelek lojalitását is erősítik, hiszen ha az ügyfél egyszer nyíltan letette a voksát a márkád iránt, akkor már sokkal kisebb eséllyel fog legközelebb hátat fordítani neked. Ezt a pszichológiai jelenséget Consistensy Biasnak hívják, érdemes vele megismerkedni 😉
Ezen felül az ajánló rendszerek olyan ösztönzőket kínálhatnak, mint például kedvezmények vagy exkluzív ajánlatok, amelyek mindkét fél számára előnyösek.
Ne hagyd figyelmen kívül a köszönő oldalak erejét! Ezek az oldalak sokkal többek, mint egyszerű megerősítések; lehetőséget kínálnak a kapcsolatok mélyítésére, az értékesítés növelésére és a pozitív visszacsatolásra. Egy jól megtervezett köszönő oldallal nem csak köszönetet mondasz, hanem egyúttal a jövőbeli konverziók felé is terelgeted az ügyfeleidet.
Hajrá! Ha pedig úgy érzed, hogy tudunk ebben segíteni neked, keress minket bizalommal!
Segíts egy visszajelzéssel!
Értékeld, kérlek, hogy mennyire volt hasznos számodra ez a cikk. Nagy segítség ez nekünk, hogy lássuk, milyen tartalmak érdekelnek titeket!
Köszi köszi, te vagy a legjobb!👏
Köszönjük szépen a visszajelzést!
Érdekelnének hasonló tartalmak?
További cikkek
Landing oldalak — Tippek az eredményességhez
Mit jelent egy landing oldal felülvizsgálata és javítása? Milyen elemekre kell figyelni, hogy növeljük a konverziós arányt?
Így növeld a weboldalad eredményességét
Hogyan tudod úgy finomítani a weboldaladat, hogy az több bevételt hozzon neked?
Hogyan készülnek a weboldalak?
A weboldalkészítési folyamat nem a kódolással vagy a designnal keződik. Minden egyes lépés, kezdve a tervezéstől a tesztelésen át az élesítésig, kulcsfontosságú a végső siker eléréséhez.